Huszonegyedik

Elérkezett a változás. Nem pont úgy ahogy terveztem. De mindenképpen pozitív fordulatnak tekintem a történéseket. Ki kell hoznom belőle a maximumot. Rajtam múlik és nagyszerű társaim lesznek. Izgalommal vegyes várakozással lépek az új kihívások elé. Új élet kezdődik - belevágok!

Huszadik

Néhány további részlet kiderült. Például hogy nem mindenki támogat a következő lépésben. Verseny lesz. Végülis szeretem a versenyt is. De azért van bennem csalódottság is amiért láthatóan a fejem felett zajlik a történet. Az új fönököm bonyolult helyzetben van - fel fogom neki ajánlani a segítségemet. Tegnap eléggé zűrös nap volt. A projektemben beleütkötünk egy komolyabb akadályba ami blokkolja a továbblépést. Hétvégén is fognak dolgozni rajta a fejlesztők remélem hétfőre jó híreik lesznek.

Tizenkilencedik

Összeállt a kép. Megvan mit kell tennem és holnap rálépek az útra. Magabiztosan és bátran. Megérdemlem hogy megkapjam amit akarok és a többiek is támogatni fognak. Végülis erre vártam régóta és ezt tudom igazán jól csinálni.

Tizennyolcadik

Legjobb barátom azt mondta hogy jól látom a helyzetemet de mégsem cselekszem. Részben próbálok nagyon figyelni és amit látok abból nyilvánvaló hogy a fejem felett zajlanak a dolgok. Volt főnököm bíztat hogy csak maradjak nyugodt minden rendben lesz mert ő nem fogja hagyni hogy bármi rossz történjen velem. De sajnos nem avat be igazán a bizalmába tehát olyan sok jóra se számíthatok. Új főnökömtől is kapok pozitív visszajelzéseket de azért legfőbb kérése még mindig hogy titkos projektembe vonjam be az ő országát is. Sajnos titkos projektem is akadozik mert a beszállító támogatása apad és a fejlesztők figyelme is meg van osztva. Nyilvánvaló hogy komoly változásokat fogok átélni. Kelly McGonigal szerint ha képesek vagyunk a stresszt elfogadni akkor annak fiziológiai hatásai nagyon hasonlóvá válnak ahhoz mint amikor bátrak és magabiztosak vagyunk. Új főnököm megkért hogy a következő négyszemköztin számoljak be az ambícióimról. Azt hiszem ehhez is Kelly McGonigal szavai adnak támogatást nekem: ha munkáddal kapcsolatban választás elé kerülsz akkor fontosabb hogy azt az utat válaszd amelyik nagyobb jelentőséggel bír számodra mint azt amelyik kisebb kényelmetlenséggel ha hinni tudsz abban hogy képes vagy azt megvalósítani.

Tizenhetedik

Tegnap tisztábbá vált a kép: megvolt az első négyszemköztim az új főnökömmel. Az ambícióim után érdeklődött és arra buzdított hogy a jelenlegi projektemet maximálisan használjam ki érdekérvényesítési képességeim csiszolására a corporatenél. Ha ehhez hozzáteszem hogy volt főnököm szintén folyamatosan a corporate projekt támogatásáról biztosított összejön hogy mindketten támogatnak ebben a corporate felé proaktív szerepben. Szaggatott főnököm is köszöni hogy nagyobb transzparenciát és megoldási javaslatokat nyújtok. Persze corporate peerjeimmel és a beszállítóval már nehezebben megy a kapcsolat alapvetően azért mert ott az irányításért folyik a küzdelem. De a közös cél segítségével felül fogunk tudni ezen is emelkedni.

Tizenhatodik

Türelmetlen vagyok. És a türelmetlen ember nagyon nehezen tud segíteni. Ez egy munkahelyen nagyon nehéz mert időlegesen szembemegy az elvárásokkal. Legjobb barátom mondta nekem hogy le kell lassítanom a többiekhez mert különben elégetem a kapcsolataimat. De kérdezem én hol van a határ ebben a lassításban? Mindenesetre jelenleg adminisztrálok hogy a mostani teljesítményeket rögzítsem. És sajnos nem bírom ki hogy ne mutassák rá hol és mi hiányzik - nap mint nap.

Tizenötödik

Féléves visszajelzéseket beszéltük át a csapatommal. A legfontosabb visszajelzés amit kaptam hogy nagyon sokat változtam pozitív irányban az elmúlt pár évben. Ez nagyon jól esett. A magam részéről az egyik (seniornak felvett) manageremnek nagyon erős kritikai visszajelzést adtam de sajnos láthatóan nem fogadja el. Folyamatosan arról beszél hogy ő azt gondolja hogy eredményeket ér el. Ez persze igaz vannak részeredménynek tekinthető momentumok de most már egy éve velünk van és még inkább a csapatát terheli mintsem segítséget nyújtson nekik. A csapatán belüli ellentéteket sem tudja elsimítani sőt ezek inkább kiéleződnek. A csapatán kívüli kommunikációban sem volt proaktív, sokat delegált és ki is alakult hogy ő nagyjából minden kommunikációból kimaradt. Ez kezdi az alapkommunikációt is kikezdeni mind a csapatán belül mind azon kívül mind közöttünk. Fél órás megbeszélésünk utolsó tíz percében szándékosan nem szólaltam meg csak nagyon figyeltem. Nagyon nehezen és keveset beszélt és tulajdonképpen semmit nem beszélt arról hogy mit tervez csinálni csak arról hogy azért ő eredménynek érzi amit eddig elért. Sokkal nagyobb személyes szerepvállalást kértem tőle. Kiváncsi vagyok lesz-e változás.

Tizennégy

Vészhelyzet van az óvodában. Nagyobbik lányommal együtt hatan ballagtak el és nem jönnek az újak. Ez egy nagyon jó magánóvoda de ez számomra is csak egy bő év után derült ki. Már három éve járunk és még két évig tervezünk. Szóval az óvoda vezetője összehívott egy válságstábot és javaslatokat várt tőlünk. Én elég sokat késtem és a két csapatra osztott társaságból a kevésbé produktívba kerültem. Furcsa is volt hogy az anyukák egymásnak tologatták a papírt és mindössze a sérelmeiket írták le. Igazából az én ötletemre sem voltak kiváncsiak. Én persze abból merítettem amiről minden nap hallok a cégnél: marketing kampány, új belépő kedvezmény, eladási jutalék stb. Hát nem volt nagy sikerem hiszen mi az asztal körül mind régiek voltunk és volt akit kifejezetten zavart minden új belépőt érintő kedvezmény mert az cserbenhagy minket akik már benne vagyunk. Másik oldalról jött a garázsvásár ötlete az óvodában ahol a régi és mostani szülők adhatnák el a régi gyerekcuccaikat miközben az óvoda bemutatkozik. Ez zseniális és mindenkinek tetszett. Remélem lesz belőle valami mert bele is illik az óvoda profiljába.

Tizenhárom

Tegnap csapatom heti vezetőijén hosszan vitáztunk a grading és a költségvetés összefüggéseiről. A konfliktus alapja az egyik kiemelkedő mérnök kolléga elismerése a grading rendszer keretein belül. Álláspontom szerint a grading nem tervezhető olyan módon mint a többi fizetésemelés. A környezetnek kell megváltozni hozzá. Természetesen a viselkedés változásával lehet változást indukálni de a grading szintű elismeréséhez szükség van arra szerintem hogy ez a változás előbb megtörténjen és a gradinggel ezt kövessük le míg managerem ezt be szerette volna állítani a budgetbe. Azt remélem hogy sikerült ezt az elvárást továbbra is motiváló és nem elutasító módon közvetítenem. Tényleg én leszek a legboldogabb ha ez a mérnök kolléga valódi vezetői erényeket csillogtat meg és képes lesz az Internet fejlődésének következő állomását a teljes címzési protokoll átalakítását a cég számára fájdalommentessé tenni azáltal hogy a társosztályok számára a megfelelő tudást szervezetten átadja és mindenki számára egyértelmű lesz hogy ezt a projektet ő viszi sikerre.

Tizenkettő

Tegnap egy gyönyörű filmre sikerült a figyelmemet összpontosítani és nagyon megérte. Az utóbbi időben a mozi nem köt le. Annyira elrugaszkodott a valóságtól vagy távol van tőlem hogy nem köt le. De ez a mostani magával ragadott az első perctől kezdve. Egy vonósnégyesről szól amelyben az egy generációval idősebb csellistán a Parkinson kór jelei kezdenek mutatkozni. Nagyon izgalmas volt látni ahogy ez a változási kényszer felborítja az addig kialakult egyensúlyt és elemi erejű érzelmi viharokon keresztül törnek fel a személyiségek a szerepek mögül. Különösen a másodhegedűs szerep és személyiség kettőssége volt izgalmas. Végül nem is tudták önmaguk megoldani a helyzetet - külső segítségre volt szükségük de még egy blogban sem szeretném teljesen elmesélni a történetet. Az már az első kockákból (ami szokásos technikával a film legvége igazából) és a címéből (A Late Quartet / A búcsúkoncert) is világos hogy valamilyen megoldás kialakul.

Összességében jó volt újra beleszeretni a moziba és nagyszerű alapot adott egy magvas beszélgetésre bármilyen (akár munkahelyi) társaságban.

Tizenegyedik nap

Tegnap egy másik vetületét vettük górcső alá az ominózus társosztállyal való együttműködésnek. Sokkal nyugodtabb megbeszélés kerekedett belőle. A visszajelzések sokkal inkább a változás emberi nehézségének kezeléséről szóltak mert a változás irányáról első percben egyetértés volt. Csak ütemezésről beszéltünk, meg szerepkörökről és némi átadás-átvételi procedúráról de a feladatok itt sem váltak szét a természetes módon túl sokkal inkább beszéltünk a tudás átadásának fontosságáról. Pontosabban leginkább én beszéltem. Mondjuk én is kezdeményeztem a meetinget. Persze azért meg-megálltam és egy pár emberi sztorit begyűjtöttem a változás kezelésének nehézségéről.
A változást a legnehezebb attól az embertől elvárni akinek változnia kell hiszen saját magát kellene kihúznia egy bejáratott nyomtávból. Sokkal inkább a főnökeinek kell olyan keretet kialakítani amiben a változás fokozatosan válik elkerülhetetlenné. A saját manageremmel kapcsolatban nem vagyok elégedett-e tekintetben. Sajnos nem elég tapasztalt és a kritikámmal szemben mindig az eredményeiről beszél. Láthatóan a bizalom a legfontosabb részemről ami viszont egyre kevésbé van meg. Szóval magammal sem vagyok elégedett mert nehezen tudom vele kapcsolatban a fokozatosságot betartani. Főleg azért mert a helyzetértékelésünk ennyire különbözik tehát a kiinduló állapotban nehezen jutunk dűlőre. Ma újabb kísérletet teszek arra hogy el tudjam fogadni őt. Illetve a társosztállyal kapcsolatban is újabb meetinget tartunk.

Tizedik nap

A tegnapi nap mosolyszünetét az okozta hogy a laptopom windowsos partíciójának master boot recordját lámer módon hazavágtam linux (pontosabban grub) installálás közben és a windows be se bootolt. Régóta küzdök azzal hogy valamilyen értelmes módon linux környezetet alakítsak ki magamnak. Most egyik kollégám segített azzal hogy adott egy debian telepítő lemezt és némi útmutatást amiről végül kiderült hogy igazából nem volt helyes. De én kitartóan próbálkoztam hiszen ebben a szerveres kollégában feltétel nélkül megbízok és hát addig jár a korsó a kútra amíg el nem törik - ahelyett hogy egy működő linuxot csináltam volna a windowsomat is elrontottam. Persze a hibát végül a saját figyelmetlenségem okozta egy olyan ponton amire a szerveres kolléga nyomatékosan felhívta a figyelmemet de a huszadik installálásnál véletlenül mégis rányomtam a yes-re a no helyett azon a bizonyos adott ponton. A tegnapi nap ettől teljes feszültségben telt.
Nehezen tudtam figyelni azon a meetingen is ahol a hétfői bemelegítő találkozó után azzal a nehezen megnyíló kollégával kellett együtt dolgoznom. A meetingen aztán még több nehezen megnyíló kolléga volt ott és egy erősen felhevült diszkusszió alakult ki. Próbáltam uralkodni magamon de a többiek őszinteségének hiánya és az én erős kritikám az elmúlt félév munkájáról ezt nem tette könnyűvé. Nem éreztem jól magam. Érdekes módon a vezető kollégának annyira nem lehetett rossz mert még tegnap visszajött hogy beszéljük tovább. Péntekre újabb szeánszot beszéltünk meg.

Kilencedik nap

... vagy még inkább első nap (újra) az "iskolában".

Hazudnék ha azt mondanám nem lett volna jó egy kicsit hosszabb családi nyaralás de akkor is ha nehéz visszailleszkedésről számolnék be. Közvetlen kollégám otthon Amerikában tölti hosszabb nyaralását és hagyott itt nekem egy érdekes feladatot amiben eléggé magának való közvetlen beosztottjával kell együtt dolgoznom. Kiemelt figyelemmel vetettem magamat a vele való munkába és kiderült hogy nagyon régóta szeretett volna ilyen típusú segítő együttműködésre de (szerintem legfőképpen) saját természete és részben főnökének osztályos zártsága miatt eddig erre nem került sor. De miután lassan egy éve romlanak a mutatóik akármibe fognak így elbizonytalanodtak. Meg is beszéltük a következő lépéseket már szerdára. Nagy érdeklődéssel várom.
Erről eszembe jutott az a kettősség ahogyan engem látnak a kollégáim és ahogyan én érzek belülről. Nagy munkabírásom, komoly tapasztalatom és ezekre támaszkodó óriási elvárásaim miatt a felém irányuló tisztelet gyarkan félelembe (sőt legutóbb már a rettegést is hallottam) csap át. Ezzel szemben önmagammal szemben lévén a legkritikusabb (zarójelben ez nem segít az előző ponton) én elég gyakran vagyok belül bizonytalan és ebből próbálok is minél többet megmutatni hogy tompítsam a félelmet. Ennek módszeréül gyakran a visszacsatolás kérését választom. Az igazi csapdahelyzet ebben az amikor ezt a visszajelzés kérést a kollegák úgy élik meg hogy lám még én sem tudom a jó irányt. Megmarad a félelem és elmarad az igazi kommunikáció. Az önirónia és az empátia segítenek ezeket a csapdahelyzeteket megoldanom.

Nyolcadik nap

Tegnap az osztaly asszisztense bejelentette hogy tavozik. Hosszu beszelgetes elozte meg ezt a bejelentest. Azt a visszajelzest kaptam tole hogy jol figyelem meg a csapatom viselkedeset. Ezen a teruleten dolgoztunk a legjobban egyutt amig ot erdekelte. O volt a beepitett emberem. A koztunk levo konfliktus forrasa az iranyitas lett. Amig ugyanazt akartuk addig mukodott de amikor ez egy kicsit elkezdett tavolodni o megprobalta a kezebe venni az iranyitast a feladatkorevel kapcsolatban es asszisztensbol managerre valni megint mint szulesi szabadsaga elott amire viszont en nem lattam lehetoseget. Osszessegeben nagyon szepen oldottuk meg a helyzetet. Atengedtem neki az iranyitast abban hogy elvaljunk. Irt korlevelet amiben elmeselte az jovobeli ambiciot amivel szerintem a legjobb uzenetet kuldtuk a csapatnak. Legy boldog es ha nem vagy az valtoztass!

Hetedik nap

Működik!

Ma ugyanazzal a kollégával volt meetingem akivel két múlt héten teljes kudarcba fulladt a figyelmi stratégiám mert erőből kommunikált. Bár tudom hogy azt gondolja hogy elért valamit de azt is tudom hogy nagyon keveset ahhoz képest amit velem el lehet érni.
Ma én voltam egy kicsit erősebb helyzetben mert beosztottja a megegyezésünkkel teljesen ellentétesen kommunikált velem tegnap. Nagyon felhúztam magam, konkrétan rácsaptam a telefont. Védhetetlen volt az álláspontja. Még akkor is ha ő most már mást gondol egyszerűen nem mehet ellene ennyi ember egyező véleményének ilyen módon. Természetesen eszkaláció után főnöke még aznap visszahívott hogy csak fatális félreértésről van szó és tartsuk meg a mai találkozót amin mindent tisztázunk.
Öröm volt nézni ahogy új és tényleg releváns ötletekkel kiegészítve tálalták korábbi megegyezésünk továbbfejlesztését. Ezen kívül több további dologban is előreléptünk. És én csak figyeltem, figyeltem és figyeltem ahogy a megoldásokat éppen csak megemlítve nekik bontották ki az ötletet és öltöztették fel kereskedelmi, ajánlati és kommunikációs ruhákban.

Hatodik nap

Ma a szokásos éves költésgvetési egyeztetés kezdődött el. A megbeszélés a sajnos szintén a szokásos színvonalúra sikerült. Sajnos a figyelmi stratégiám itt is kudarcot vallott mert nem volt kire illetve mire figyelni. Hangos felolvasása történt a központi prezentációnak ami a forró krumpli egymásnak dobálásában végződött. Az elmúlt években a kezdeményezést magamhoz ragadtam ezekben az esetekben de őszintén szólva elég Don Quijote harc lett belőle. Idén vannak más kezdeményezések az IT oldalról ezt összefogni a helyi kezdeményezések oldaláról úgyhogy ezt most hagynám kibontakozni.

Ötödik (munka) nap

Ez a figyelem fejlesztés hétvégén kicsit másképp működik így inkább csak hétközben folytatnám.

Ma a közvetlen beosztottjaimmal volt heti meetingem és sikerült minimálisan elvonni csak a figyelmemet a telefonommal. Fél órával hamarabb is végeztünk - mondjuk másik meetingre is kellett rohannom. Más ez a csapat mint a tavalyi volt. Fejlettebb, érettebb de éppen ezért jobban tudja a saját érdekeit érvényesíteni. Ennek persze örülök de ezzel egy kicsit visszaesik a lelkesedés amivel motiváltan a munkába vetjük magunkat és a sikereinkben boldogan olvadunk fel. Hosszabban vitáztunk arról például hogy egy adott döcögősre sikerül munka mennyire tekinthető sikernek. Én arra szerettem volna koncentrálni hogy mit tudunk tanulni belőle hogy azokba a bukkanókba ne ütközzünk mint most de a változtatási kéréseimre ellenállás volt a reakció. Nem szeretném megtörni az ellenállást mert ez az alapja annak hogy ne égjenek ki de ha ezt nem tudjuk átfordítani a jobbító változás akarásába akkor nem fogunk fejlődni.

Negyedik nap

Sajnos egyre inkabb eszreveszem magamon hogy a turelmetlensegem a figyelmetlensegem legfobb forrasa. A turelmetlenseg pedig a kielezett verseny egyik megnyilvanulasa. A masik oldal aminek ezt ki kellene egyenlitenie az a pontossag. Csakhogy en azt gondolom magamrol hogy gyorsan tudok pontos lenni igy hianyzik az igazi ellenhatas. Szakmailag ezzel a gyors es pontos kombinacioval tuntem ki de ez az emberi kapcsolataimban nem mukodik jol. Sajnos a peldaval elen jaras esetemben rettegest szul attol a munkabirastol es teljesitmenytol amit nyujtok. Nehany vezeto kollegamtol pedig meg mindig az a nemtelen vad er hogy tulsagosan elnezo vagyok ami nagyon bant.

Mas. Tegnap eljott nagyobbik lanyom utolso ovodai evzaroja. Nagyon figyeltem es most kevesbe kalandoztak el a gondolataim is. Parszor meghatodtam de  kevesebbszer mint vartam valoszinuleg a figyelem koncentracio miatt. Ezzel az unnepseggel egyutt szoktak az edesapakat koszonteni ami leanyom zokogasaba torkollott. Megilletodotten is allt ki es talan a sok ember, talan az en osszpontositott figyelmem miatt tort el a mecses. Erdekes modon taps tort ki ekkor. Szerencsere azert keresemre odaszaladt hozzam es az olelesben feloldodott es egy kicsit megnyugodott.

Harmadik nap

A tegnapi nap kommunikációs szélsőértéket inkább mélypontnak nevezném. Egy vezetőtársammal ebédeltem aki a szokásos teljes pályás letámadással operált. Na erre semmilyen módón nem tudtam alkalmazni figyelmi stratégiámat. Kénytelen voltam felvenni a kesztyűt és lényegileg minden érdemi diszkussziót a megbeszélésen túlra tolni.

Második nap

Ma Karrier Nap volt a cégnél és meghívtak egy pódiumbeszélgetésre a karrieremről három további vezető kollégával. Nagy megtiszteltetés volt ez számomra amit általában a kezdeményezést magamhoz ragadva köszöntem volna meg de most tudatosan kiemelt figyelemmel indultam neki a beszélgetésnek. Majdnem minden kérdéskörben utoljára szólaltam meg és mondandómat mindig az előttem szólókéra fűztem fel. Nem feltétlenül értettem egyet egyébként az előttem szólókkal de ettől talán még izgalmasabb, színesebb lett a beszélgetés. Végül az egész annyira jól sikerült hogy nyílt színi tapssal jutalmaztak bennünket a hallgatók és utána többen odajöttek külön is elmondani hogy mennyire pörgős, informatív és magvas volt a beszélgetés. A végén mi is egyetértettünk abban hogy nagyon élveztük a beszélgetést és sokat megtudtunk egymásról. Élénk, lüktető, humoros pódiumbeszélgetés lett belőle - kicsit sajnálom hogy nem készült videó róla.

Első nap

Nagy rákészülés után kisebb csúszással induljon hát el a figyelem blogom.

Hazafelé utazom Amszterdamból egy workshopról amit corporate indítványozott a működésünk átszervezése érdekében. Alapvetően nem hiszek az ilyen Münchausen módszerben de nagyszerű alkalom volt egy ego-centrikus környezetben kipróbálnom a figyelem központú kommunikáció hatékonyságát. Bár határozott koncepcióval érkeztem mégis szándékosan hagytam hogy a többiek nyilvánuljanak meg először és nagyon figyeltem mely pontokon tudom saját mondandómat az övékhez hozzákötni. Miután mindenki túl volt az első szereplésen előadtam az elképzelésemet de kínosan ügyelve arra hogy minden előttem szólóra hivatkozzak közben tulajdonképpen az ő gondolatainak köntösébe öltöztetve azt mintegy összegző esszenciaként. A hatás nem maradt el: a többiek egyként tértek vissza a koncepciómhoz ismételve azt. Végül nem feltétlen legfőbb patrónusom de mindenképpen a hierarchiában felettem álló vezető prezentálta az általam vázolt gondolatokat szinte mérnöki pontossággal. Délután egy másik munkacsoporthoz csatlakoztam így a nap végi összegzésben már egy árnyalatnyit megváltoztatott szavakkal de lényegileg továbbra is a legfőbb motívum az én gondolatom maradt. Efelett érzett elégedettségemet csupán az alulról építkező Münchausen típusú vezetéssel kapcsolatos szkepticizmusom árnyalja dehát ez már nem annyira egy figyelem blog témája.