2013. július 18., csütörtök

Tizenegyedik nap

Tegnap egy másik vetületét vettük górcső alá az ominózus társosztállyal való együttműködésnek. Sokkal nyugodtabb megbeszélés kerekedett belőle. A visszajelzések sokkal inkább a változás emberi nehézségének kezeléséről szóltak mert a változás irányáról első percben egyetértés volt. Csak ütemezésről beszéltünk, meg szerepkörökről és némi átadás-átvételi procedúráról de a feladatok itt sem váltak szét a természetes módon túl sokkal inkább beszéltünk a tudás átadásának fontosságáról. Pontosabban leginkább én beszéltem. Mondjuk én is kezdeményeztem a meetinget. Persze azért meg-megálltam és egy pár emberi sztorit begyűjtöttem a változás kezelésének nehézségéről.
A változást a legnehezebb attól az embertől elvárni akinek változnia kell hiszen saját magát kellene kihúznia egy bejáratott nyomtávból. Sokkal inkább a főnökeinek kell olyan keretet kialakítani amiben a változás fokozatosan válik elkerülhetetlenné. A saját manageremmel kapcsolatban nem vagyok elégedett-e tekintetben. Sajnos nem elég tapasztalt és a kritikámmal szemben mindig az eredményeiről beszél. Láthatóan a bizalom a legfontosabb részemről ami viszont egyre kevésbé van meg. Szóval magammal sem vagyok elégedett mert nehezen tudom vele kapcsolatban a fokozatosságot betartani. Főleg azért mert a helyzetértékelésünk ennyire különbözik tehát a kiinduló állapotban nehezen jutunk dűlőre. Ma újabb kísérletet teszek arra hogy el tudjam fogadni őt. Illetve a társosztállyal kapcsolatban is újabb meetinget tartunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése