Tizenötödik

Féléves visszajelzéseket beszéltük át a csapatommal. A legfontosabb visszajelzés amit kaptam hogy nagyon sokat változtam pozitív irányban az elmúlt pár évben. Ez nagyon jól esett. A magam részéről az egyik (seniornak felvett) manageremnek nagyon erős kritikai visszajelzést adtam de sajnos láthatóan nem fogadja el. Folyamatosan arról beszél hogy ő azt gondolja hogy eredményeket ér el. Ez persze igaz vannak részeredménynek tekinthető momentumok de most már egy éve velünk van és még inkább a csapatát terheli mintsem segítséget nyújtson nekik. A csapatán belüli ellentéteket sem tudja elsimítani sőt ezek inkább kiéleződnek. A csapatán kívüli kommunikációban sem volt proaktív, sokat delegált és ki is alakult hogy ő nagyjából minden kommunikációból kimaradt. Ez kezdi az alapkommunikációt is kikezdeni mind a csapatán belül mind azon kívül mind közöttünk. Fél órás megbeszélésünk utolsó tíz percében szándékosan nem szólaltam meg csak nagyon figyeltem. Nagyon nehezen és keveset beszélt és tulajdonképpen semmit nem beszélt arról hogy mit tervez csinálni csak arról hogy azért ő eredménynek érzi amit eddig elért. Sokkal nagyobb személyes szerepvállalást kértem tőle. Kiváncsi vagyok lesz-e változás.

Tizennégy

Vészhelyzet van az óvodában. Nagyobbik lányommal együtt hatan ballagtak el és nem jönnek az újak. Ez egy nagyon jó magánóvoda de ez számomra is csak egy bő év után derült ki. Már három éve járunk és még két évig tervezünk. Szóval az óvoda vezetője összehívott egy válságstábot és javaslatokat várt tőlünk. Én elég sokat késtem és a két csapatra osztott társaságból a kevésbé produktívba kerültem. Furcsa is volt hogy az anyukák egymásnak tologatták a papírt és mindössze a sérelmeiket írták le. Igazából az én ötletemre sem voltak kiváncsiak. Én persze abból merítettem amiről minden nap hallok a cégnél: marketing kampány, új belépő kedvezmény, eladási jutalék stb. Hát nem volt nagy sikerem hiszen mi az asztal körül mind régiek voltunk és volt akit kifejezetten zavart minden új belépőt érintő kedvezmény mert az cserbenhagy minket akik már benne vagyunk. Másik oldalról jött a garázsvásár ötlete az óvodában ahol a régi és mostani szülők adhatnák el a régi gyerekcuccaikat miközben az óvoda bemutatkozik. Ez zseniális és mindenkinek tetszett. Remélem lesz belőle valami mert bele is illik az óvoda profiljába.

Tizenhárom

Tegnap csapatom heti vezetőijén hosszan vitáztunk a grading és a költségvetés összefüggéseiről. A konfliktus alapja az egyik kiemelkedő mérnök kolléga elismerése a grading rendszer keretein belül. Álláspontom szerint a grading nem tervezhető olyan módon mint a többi fizetésemelés. A környezetnek kell megváltozni hozzá. Természetesen a viselkedés változásával lehet változást indukálni de a grading szintű elismeréséhez szükség van arra szerintem hogy ez a változás előbb megtörténjen és a gradinggel ezt kövessük le míg managerem ezt be szerette volna állítani a budgetbe. Azt remélem hogy sikerült ezt az elvárást továbbra is motiváló és nem elutasító módon közvetítenem. Tényleg én leszek a legboldogabb ha ez a mérnök kolléga valódi vezetői erényeket csillogtat meg és képes lesz az Internet fejlődésének következő állomását a teljes címzési protokoll átalakítását a cég számára fájdalommentessé tenni azáltal hogy a társosztályok számára a megfelelő tudást szervezetten átadja és mindenki számára egyértelmű lesz hogy ezt a projektet ő viszi sikerre.

Tizenkettő

Tegnap egy gyönyörű filmre sikerült a figyelmemet összpontosítani és nagyon megérte. Az utóbbi időben a mozi nem köt le. Annyira elrugaszkodott a valóságtól vagy távol van tőlem hogy nem köt le. De ez a mostani magával ragadott az első perctől kezdve. Egy vonósnégyesről szól amelyben az egy generációval idősebb csellistán a Parkinson kór jelei kezdenek mutatkozni. Nagyon izgalmas volt látni ahogy ez a változási kényszer felborítja az addig kialakult egyensúlyt és elemi erejű érzelmi viharokon keresztül törnek fel a személyiségek a szerepek mögül. Különösen a másodhegedűs szerep és személyiség kettőssége volt izgalmas. Végül nem is tudták önmaguk megoldani a helyzetet - külső segítségre volt szükségük de még egy blogban sem szeretném teljesen elmesélni a történetet. Az már az első kockákból (ami szokásos technikával a film legvége igazából) és a címéből (A Late Quartet / A búcsúkoncert) is világos hogy valamilyen megoldás kialakul.

Összességében jó volt újra beleszeretni a moziba és nagyszerű alapot adott egy magvas beszélgetésre bármilyen (akár munkahelyi) társaságban.

Tizenegyedik nap

Tegnap egy másik vetületét vettük górcső alá az ominózus társosztállyal való együttműködésnek. Sokkal nyugodtabb megbeszélés kerekedett belőle. A visszajelzések sokkal inkább a változás emberi nehézségének kezeléséről szóltak mert a változás irányáról első percben egyetértés volt. Csak ütemezésről beszéltünk, meg szerepkörökről és némi átadás-átvételi procedúráról de a feladatok itt sem váltak szét a természetes módon túl sokkal inkább beszéltünk a tudás átadásának fontosságáról. Pontosabban leginkább én beszéltem. Mondjuk én is kezdeményeztem a meetinget. Persze azért meg-megálltam és egy pár emberi sztorit begyűjtöttem a változás kezelésének nehézségéről.
A változást a legnehezebb attól az embertől elvárni akinek változnia kell hiszen saját magát kellene kihúznia egy bejáratott nyomtávból. Sokkal inkább a főnökeinek kell olyan keretet kialakítani amiben a változás fokozatosan válik elkerülhetetlenné. A saját manageremmel kapcsolatban nem vagyok elégedett-e tekintetben. Sajnos nem elég tapasztalt és a kritikámmal szemben mindig az eredményeiről beszél. Láthatóan a bizalom a legfontosabb részemről ami viszont egyre kevésbé van meg. Szóval magammal sem vagyok elégedett mert nehezen tudom vele kapcsolatban a fokozatosságot betartani. Főleg azért mert a helyzetértékelésünk ennyire különbözik tehát a kiinduló állapotban nehezen jutunk dűlőre. Ma újabb kísérletet teszek arra hogy el tudjam fogadni őt. Illetve a társosztállyal kapcsolatban is újabb meetinget tartunk.

Tizedik nap

A tegnapi nap mosolyszünetét az okozta hogy a laptopom windowsos partíciójának master boot recordját lámer módon hazavágtam linux (pontosabban grub) installálás közben és a windows be se bootolt. Régóta küzdök azzal hogy valamilyen értelmes módon linux környezetet alakítsak ki magamnak. Most egyik kollégám segített azzal hogy adott egy debian telepítő lemezt és némi útmutatást amiről végül kiderült hogy igazából nem volt helyes. De én kitartóan próbálkoztam hiszen ebben a szerveres kollégában feltétel nélkül megbízok és hát addig jár a korsó a kútra amíg el nem törik - ahelyett hogy egy működő linuxot csináltam volna a windowsomat is elrontottam. Persze a hibát végül a saját figyelmetlenségem okozta egy olyan ponton amire a szerveres kolléga nyomatékosan felhívta a figyelmemet de a huszadik installálásnál véletlenül mégis rányomtam a yes-re a no helyett azon a bizonyos adott ponton. A tegnapi nap ettől teljes feszültségben telt.
Nehezen tudtam figyelni azon a meetingen is ahol a hétfői bemelegítő találkozó után azzal a nehezen megnyíló kollégával kellett együtt dolgoznom. A meetingen aztán még több nehezen megnyíló kolléga volt ott és egy erősen felhevült diszkusszió alakult ki. Próbáltam uralkodni magamon de a többiek őszinteségének hiánya és az én erős kritikám az elmúlt félév munkájáról ezt nem tette könnyűvé. Nem éreztem jól magam. Érdekes módon a vezető kollégának annyira nem lehetett rossz mert még tegnap visszajött hogy beszéljük tovább. Péntekre újabb szeánszot beszéltünk meg.

Kilencedik nap

... vagy még inkább első nap (újra) az "iskolában".

Hazudnék ha azt mondanám nem lett volna jó egy kicsit hosszabb családi nyaralás de akkor is ha nehéz visszailleszkedésről számolnék be. Közvetlen kollégám otthon Amerikában tölti hosszabb nyaralását és hagyott itt nekem egy érdekes feladatot amiben eléggé magának való közvetlen beosztottjával kell együtt dolgoznom. Kiemelt figyelemmel vetettem magamat a vele való munkába és kiderült hogy nagyon régóta szeretett volna ilyen típusú segítő együttműködésre de (szerintem legfőképpen) saját természete és részben főnökének osztályos zártsága miatt eddig erre nem került sor. De miután lassan egy éve romlanak a mutatóik akármibe fognak így elbizonytalanodtak. Meg is beszéltük a következő lépéseket már szerdára. Nagy érdeklődéssel várom.
Erről eszembe jutott az a kettősség ahogyan engem látnak a kollégáim és ahogyan én érzek belülről. Nagy munkabírásom, komoly tapasztalatom és ezekre támaszkodó óriási elvárásaim miatt a felém irányuló tisztelet gyarkan félelembe (sőt legutóbb már a rettegést is hallottam) csap át. Ezzel szemben önmagammal szemben lévén a legkritikusabb (zarójelben ez nem segít az előző ponton) én elég gyakran vagyok belül bizonytalan és ebből próbálok is minél többet megmutatni hogy tompítsam a félelmet. Ennek módszeréül gyakran a visszacsatolás kérését választom. Az igazi csapdahelyzet ebben az amikor ezt a visszajelzés kérést a kollegák úgy élik meg hogy lám még én sem tudom a jó irányt. Megmarad a félelem és elmarad az igazi kommunikáció. Az önirónia és az empátia segítenek ezeket a csapdahelyzeteket megoldanom.

Nyolcadik nap

Tegnap az osztaly asszisztense bejelentette hogy tavozik. Hosszu beszelgetes elozte meg ezt a bejelentest. Azt a visszajelzest kaptam tole hogy jol figyelem meg a csapatom viselkedeset. Ezen a teruleten dolgoztunk a legjobban egyutt amig ot erdekelte. O volt a beepitett emberem. A koztunk levo konfliktus forrasa az iranyitas lett. Amig ugyanazt akartuk addig mukodott de amikor ez egy kicsit elkezdett tavolodni o megprobalta a kezebe venni az iranyitast a feladatkorevel kapcsolatban es asszisztensbol managerre valni megint mint szulesi szabadsaga elott amire viszont en nem lattam lehetoseget. Osszessegeben nagyon szepen oldottuk meg a helyzetet. Atengedtem neki az iranyitast abban hogy elvaljunk. Irt korlevelet amiben elmeselte az jovobeli ambiciot amivel szerintem a legjobb uzenetet kuldtuk a csapatnak. Legy boldog es ha nem vagy az valtoztass!

Hetedik nap

Működik!

Ma ugyanazzal a kollégával volt meetingem akivel két múlt héten teljes kudarcba fulladt a figyelmi stratégiám mert erőből kommunikált. Bár tudom hogy azt gondolja hogy elért valamit de azt is tudom hogy nagyon keveset ahhoz képest amit velem el lehet érni.
Ma én voltam egy kicsit erősebb helyzetben mert beosztottja a megegyezésünkkel teljesen ellentétesen kommunikált velem tegnap. Nagyon felhúztam magam, konkrétan rácsaptam a telefont. Védhetetlen volt az álláspontja. Még akkor is ha ő most már mást gondol egyszerűen nem mehet ellene ennyi ember egyező véleményének ilyen módon. Természetesen eszkaláció után főnöke még aznap visszahívott hogy csak fatális félreértésről van szó és tartsuk meg a mai találkozót amin mindent tisztázunk.
Öröm volt nézni ahogy új és tényleg releváns ötletekkel kiegészítve tálalták korábbi megegyezésünk továbbfejlesztését. Ezen kívül több további dologban is előreléptünk. És én csak figyeltem, figyeltem és figyeltem ahogy a megoldásokat éppen csak megemlítve nekik bontották ki az ötletet és öltöztették fel kereskedelmi, ajánlati és kommunikációs ruhákban.

Hatodik nap

Ma a szokásos éves költésgvetési egyeztetés kezdődött el. A megbeszélés a sajnos szintén a szokásos színvonalúra sikerült. Sajnos a figyelmi stratégiám itt is kudarcot vallott mert nem volt kire illetve mire figyelni. Hangos felolvasása történt a központi prezentációnak ami a forró krumpli egymásnak dobálásában végződött. Az elmúlt években a kezdeményezést magamhoz ragadtam ezekben az esetekben de őszintén szólva elég Don Quijote harc lett belőle. Idén vannak más kezdeményezések az IT oldalról ezt összefogni a helyi kezdeményezések oldaláról úgyhogy ezt most hagynám kibontakozni.

Ötödik (munka) nap

Ez a figyelem fejlesztés hétvégén kicsit másképp működik így inkább csak hétközben folytatnám.

Ma a közvetlen beosztottjaimmal volt heti meetingem és sikerült minimálisan elvonni csak a figyelmemet a telefonommal. Fél órával hamarabb is végeztünk - mondjuk másik meetingre is kellett rohannom. Más ez a csapat mint a tavalyi volt. Fejlettebb, érettebb de éppen ezért jobban tudja a saját érdekeit érvényesíteni. Ennek persze örülök de ezzel egy kicsit visszaesik a lelkesedés amivel motiváltan a munkába vetjük magunkat és a sikereinkben boldogan olvadunk fel. Hosszabban vitáztunk arról például hogy egy adott döcögősre sikerül munka mennyire tekinthető sikernek. Én arra szerettem volna koncentrálni hogy mit tudunk tanulni belőle hogy azokba a bukkanókba ne ütközzünk mint most de a változtatási kéréseimre ellenállás volt a reakció. Nem szeretném megtörni az ellenállást mert ez az alapja annak hogy ne égjenek ki de ha ezt nem tudjuk átfordítani a jobbító változás akarásába akkor nem fogunk fejlődni.