Tegnap egy gyönyörű filmre sikerült a figyelmemet összpontosítani és nagyon megérte. Az utóbbi időben a mozi nem köt le. Annyira elrugaszkodott a valóságtól vagy távol van tőlem hogy nem köt le. De ez a mostani magával ragadott az első perctől kezdve. Egy vonósnégyesről szól amelyben az egy generációval idősebb csellistán a Parkinson kór jelei kezdenek mutatkozni. Nagyon izgalmas volt látni ahogy ez a változási kényszer felborítja az addig kialakult egyensúlyt és elemi erejű érzelmi viharokon keresztül törnek fel a személyiségek a szerepek mögül. Különösen a másodhegedűs szerep és személyiség kettőssége volt izgalmas. Végül nem is tudták önmaguk megoldani a helyzetet - külső segítségre volt szükségük de még egy blogban sem szeretném teljesen elmesélni a történetet. Az már az első kockákból (ami szokásos technikával a film legvége igazából) és a címéből (A Late Quartet / A búcsúkoncert) is világos hogy valamilyen megoldás kialakul.
Összességében jó volt újra beleszeretni a moziba és nagyszerű alapot adott egy magvas beszélgetésre bármilyen (akár munkahelyi) társaságban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése